Tag Archives: edzés

Egy ritkán látogatott kilátó (20km)

Rendhagyó módon a jövő vasárnap helyett most túrázunk újra egyet, hogy később kijöjjön két hétre a fix dátumú csendtúra és a Dobogókő-Érd 55 is (ezekről bővebben hamarosan).
És a mostani túra? Az most egy közepesen szintes, 20 km-es útvonal lesz, amerre már régen jártunk. Meglátogatjuk a Csergezán Pál-kilátót! Tudjátok, azt a szép magas, léc borítású csíkosat.
Igazi nyári meleg idő várható, így mi is nagyrészt a lombok alatt haladunk majd, de némi napolaj is jól jöhet.

Amit érdemes tudnod:
?️ Június 28, vasárnap
? 8:45től gyülekezés, 9:00kor indulás
? Szépjuhászné-Gyermekvasúttól (parkolni lehet / 22-es busz jár erre)
?️ 20km (kb 5 óra) túra tempóban a fent látható térkép alapján
? Ajánlott felszerelés: 4-5 szendvics/energiaszelet, legalább 2L innivaló

Újra túra! (12km)

De rég találkoztunk!
A karanténnak vége, kezdődik a kijárás, legalábbis szépen, lassan, óvatosan. A Szépjuhászné parkolóról is lekerült a szalagkorlát, már lehet látogatni. Hosszú ideje vártunk erre, bár remélem, néha eddig is mentetek sétálni 🙂
Most itt az alkalom újrakezdeni egy rövidebb úttal és kicsit kinyújtózni a sok otthon ülés után.
Az éves túratervek bár nyilván borulnak, csúsznak, de aggodalomra semmi ok. Újratervezés és megoldjuk!

1 perc csönd az elmaradt Kinizsi 100-nak, ami következő hétvégén lett volna. A P85-ről azért talán még nem kell lemondani idén, sem a kisebb-nagyobb Dumatúrás bulikról.

Szóval a mostani túra: rövid lesz és óvatos, de lesz!

Az összefoglaló:
?️ Május 24, vasárnap
? 8:45től gyülekezés, 9:00kor indulás
? Szépjuhászné-Gyermekvasúttól (parkolni lehet / 22-es busz jár erre)
?️ 12km (kb 3 óra) laza túra tempóban a fent látható térkép alapján
? Ajánlott felszerelés: 2-3 szendvics/energiaszelet, 1,5L innivaló

45.túra (15km) barlanggal

Most vasárnap ismét túra! Nem is akármilyen, “barlangászni” fogunk egyet a Remete-barlangban. Igazi barlangászásra azért nem kell készülni, tágas, könnyen bejárható 10-15m hosszú járatról beszélünk, erdőkön és településeken át vezető utunk felénél.
Most is még 10-kor fogunk rajtolni, kalandra fel!

Az összefoglaló:
?️ Február 16, vasárnap
? 9:45től gyülekezés, 10:00kor indulás
? Szépjuhászné-Gyermekvasúttól (parkolni lehet / 22-es busz jár erre)
?️ 15km (kb 4-5 óra) lazább túra tempóban a fent látható térkép alapján
? Ajánlott felszerelés: meleg ruha, 1L innivaló, 1-2 szendvics

Pörgős 15 km-es túra

Ez a túra lesz a 42. közös utunk és idén az egyike az utolsóknak. (november végén lesz még egy közepes, illetve decemberben egy rövid mikulástúra)
Jövő hét végén itt a Balaton félmaraton/maraton, így most pont befér elé egy rövidebb, pörgős kör.
Makkosmária-Normafa-Tündérszikla útvonalon megyünk egyet, remélhetőleg nem túl esős időben.
A lehetőség adott, aki szeretne csatlakozzon! 🙂

Az összefoglaló:
?️ November 10, vasárnap
? 8:45től gyülekezés, 9:00kor indulás
? Szépjuhászné-Gyermekvasúttól (parkolni lehet / 22-es busz jár erre)
?️ 15km (3-4 óra) túra tempóban a fent látható térkép alapján
? Ajánlott felszerelés: pár szendvics/energiaszelet, 1,5L innivaló

40. túra – A felkészülés (25km)

40. túránk a felkészülés jegyében fog telni, gondolva a piros85-re.
A Szépjuhászné – Nagykovácsi szakaszt járjuk majd be, természetesen a piros jelzésen. Nagykovácsiban lesz lehetőség egy gyors frissítésre és ha már arra járunk, teszünk egy kitérőt a rég látott Csergezán Pál-kilátóhoz is (tudjátok, az a magas, lécekkel borított). Visszafelé szintén a pirosat követjük.
Lévén felkészülés, egy gyorsabb tempót veszünk majd, így készüljetek.

Az összefoglaló:
?️ Október 27, vasárnap
? 8:45től gyülekezés, 9:00kor indulás
? Szépjuhászné-Gyermekvasúttól (parkolni lehet / 22-es busz jár erre)
?️ 25km (kb 5 óra) teljesítménytúra tempóban a fent látható térkép alapján
? Ajánlott felszerelés: 4-5 szendvics, min. 2L innivaló (Nagykovácsiban frissítési lehetőség)

Duplatúra (6+15 km)

Egy praktikus dupla kilátótúrára cseréljük a vasárnapi futást. Lehet csatlakozni a rövidebb 6 km-es körhöz, vagy jönni végig a 21 km-en. Akár szintfelmérőként is lehet tekinteni erre a félmaratoni távra az 55 km előtt. Lesznek kilátók és mivel a kilátók dombtetőkön vannak, ezért némi szintkülönbség is.
Az útvonal egy kellemes, 6km-es körrel indul, aminek keretében megnézzük az Erzsébet-kilátót.
A kiindulóponthoz visszaérve lehetőség van célba érni a büfében, illetve hazafelé venni az irányt, akinek így lenne kerek a történet.
Akik pedig több kilátóra és kilométerre vágynak, azok számára folytatódik a túra a Budakeszi út túloldalán. A ráadás 15km-es kör a Kaán Károly és a Makovecz-kilátón keresztül egészen a Hármashatárhegy tetejére a Guckler-kilátóba vezet, majd vissza.
Gyere Te is és tapasztald meg a Duplatúra élmény ezen a 6+15 km-es kilátó-körúton!

Az összefoglaló:
?️ Október 6, vasárnap
? 8:45től gyülekezés, 9:00kor indulás
? Szépjuhászné-Gyermekvasúttól (parkolni lehet / 22-es busz jár erre)
?️ Dumatúra (6km): kb 1,5 óra kényelmesebb tempóban
? Ajánlott felszerelés: fél liter víz, esetleg 1 szendvics
?️ Duplatúra (21km): kb 5 óra túratempóban a 2. szakasztól
?Ajánlott felszerelés: 2L víz, 3-4 szendvics

Félmaraton túra (21km)

Vasárnap futják néhányan a Spar félmaratont. Ennek tiszteletére mi is letúrázzuk a 21 km-t, méghozzá a Hármashatár-hegyen. Ki tudja, lehet, hogy még siklóernyősöket is látunk majd. 🙂

Az összefoglaló:
?️ Szeptember 29, vasárnap
? 8:45től gyülekezés, 9:00kor indulás
? Szépjuhászné-Gyermekvasúttól (parkolni lehet / 22-es busz jár erre)
?️ 21km (kb 5 óra) túra tempóban a fent látható térkép alapján
? Ajánlott felszerelés: pár szendvics, 2L innivaló

Duplatúra (5+15km)

Dupla vagy semmi alapon a dupla mellett döntöttünk és ezennel kihirdetésre is kerül a vasárnapi duplatúra.
A duplaság abban áll, hogy alig 5 km-es laza kör után visszaérkezve a starthoz van lehetőség kiszállni vagy éppen tovább taposni az ösvényt egy következő szakaszon. A második, 15 km-es útvonal valamivel nehezebb, szintkülönbségben nagyobb lesz. A teljes 20 km-es túra vége délután 2-3 körülre tehető.
Gyertek csak egyikre vagy másikra, de akár mindkét szakaszra! Ki melyiket vállalná be?

Az összefoglaló:
?️ Szeptember 15, vasárnap
? 8:45től gyülekezés, 9:00kor indulás
? Szépjuhászné-Gyermekvasúttól (parkolni lehet / 22-es busz jár erre)
?️ 5+15km (kb 1,5+4 óra) séta+túra tempóban a fent látható térkép alapján
? Ajánlott felszerelés 5km: 1L innivaló
? Ajánlott felszerelés 5+15km: pár szendvics/energiaszelet, 2L innivaló

32. túra (23 km)

Eljött az ideje ledolgozni a bográcsgulyást! A sok kaja és mulatás után következzen egy kis edzés 🙂
Na azért nem kell semmi extrémre számítani, 23-án mi más is lehetne műsoron, mint egy átlagos 23 km-es táv.
Megyünk egy szép kört Makkosmária felé, még Budakeszi végén a településre is bemerészkedünk, amerre a zöld kereszt visz, majd irány vissza a sárga kereszten.
Amire érdemes figyelni az a nyári túra-időszámítás! Azaz a meleg miatt a nyári hónapokban az indulás 8-ra tolódik át!
Szintén a nagy meleg és napsütés miatt megfontolandó a naptej.

Az összefoglaló:
?️ Június 23, vasárnap
? 7:45től gyülekezés, 8:00kor indulás
? Szépjuhászné-Gyermekvasúttól (parkolni lehet / 22-es busz jár erre)
?️ 23km (kb 5 óra) teljesítménytúra tempóban a fent látható térkép alapján
? Ajánlott felszerelés: 2-3 szendvics/energiaszelet, min. 2L innivaló, naptej opcionális
?️ Előreláthatólag meleg idő várható, az ígért eső remélhetőleg meggondolja magát (nem lett megrendelve)

Duplatúra futással (6+15km)

Hideg és meleg, fekete és fehér, csoki és vanília.
Mindenki tudná ellentétekkel folytatni a listát. Most viszont ismerkedjünk meg egy új ellentétpárral, amik mégsem zárják ki egymást!
Séta és futás. Eddig nem látott páros… Eddig!
Vasárnap viszont lehull a lepel az új kísérleti Duplatúráról.
6 km-es sétával indítunk egy jól bevált ám dimbes-dombos Erzsébet-kilátó, Tündér-szikla útvonalon. A kiindulópontra visszaérve válaszút elé érkezel: belekezdesz a megérdemelt pihenésbe, vagy benevezel további 15 km-re? Ha utóbbi, akkor üdv a futók közt! Lejtőn futva, emelkedőn teljesítménytúra tempóban meglátogatjuk a Guckler Károly kilátót. Aggodalomra semmi ok, együtt megyünk, nem hagyunk le azért senkit!

Az összefoglaló:
?️ Május 12, vasárnap
? 8:45től gyülekezés, 9:00kor indulás
? Szépjuhászné-Gyermekvasúttól (parkolni lehet / 22-es busz jár erre)
?️ 6 + 15km (kb 2 + 2 óra) séta tempóban kis kör + futás&teljesítménytúra nagyobb kör a fent látható térkép alapján
? Ajánlott felszerelés: pár szendvics/energiaszelet, 2L innivaló (csak sétára elég a fele) illetve esőkabát
?️ Az idő előreláthatólag esős!!