…tehát ismét telekocsi! Már rögtön az elejére a lényeget: a helyek miatt mindenképpen jelezd, ha jönnél! Hova?
Egy kis változatossággal szeretnénk kedveskedni a DumaTúrás csapatnak, így eddig nem látott, egzotikus helyre esett a választás: a Börzsönyre. Azon belül is az augusztus 26-án tartandó UltraKék Trail futóverseny egy szakaszára. Futóink mennek majd arra is, de most együtt betúrázzuk az útvonalat.
Aki jön, korán fog kelni, hiszen már 6:15-kor gyülekezünk a Szépjuhásznénál a telekocsizáshoz, hogy 8-kor már Szendehelyről rajtolhassunk.
A múltkori rövid túra után dukál egy hosszú, szintkülönbség is akad majd. Lélekben és a hátizsák tartalmában is erre készüljetek. Víz és élelem jöhet bőven, botot is hozhatsz.
A múltkori rövid túra után dukál egy hosszú, szintkülönbség is akad majd. Lélekben és a hátizsák tartalmában is erre készüljetek. Víz és élelem jöhet bőven, botot is hozhatsz.
A vízvételi helyekről azt érdemes megjegyezni, hogy nem biztos, hogy lesznek. 2,5 km-nél (visszafele 24,5) jelez a térkép egy forrást, de ez eléggé az elején van, féltávon lenne az igazi, ha lenne valami. Van is egy bolt, de egyesek szerint ez már végleg bezárt, szóval reméljük a legjobbakat, de készülünk a legrosszabbra! Hozz sok vizet!
Igen izgalmas kalandnak nézünk tehát elébe ezzel a hosszabb túrával ismét. A tervek készen vannak, már csak Ti hiányoztok!
Az összefoglaló:
?️ Július 22, vasárnap
!Telekocsik miatt kérlek mindenképp jelezd részvételi szándékod!
!Telekocsik miatt kérlek mindenképp jelezd részvételi szándékod!
?? 6:15kor gyülekezés, majd indulás 6:30kor Szépjuhásznétól telekocsival, 8:00kor indulás Szendehely Katalinpusztáról. Délután vissza (kb 15:30ra)
?️ 27km (kb 6-6,5 óra) teljesítménytúra tempóban a fent látható térkép alapján oda-vissza
?Ajánlott felszerelés: pár szendvics, energiaszeletek, legalább 2-3L innivaló!
?️ Az időjárás előreláthatólag jó, de felbukkanhat egy kis eső esetleg